2014. július 29., kedd

Mamalánc Zoénak

Kisbabás anyukák körében nagyon népszerűek a baba biztos ékszerek, amik csodásak, és nem mellesleg pici babánk számára is csábítóak. Különösen igaz ez a fogzás időszakára, amikor mindent meg kell rágcsálni.


Nekem is van egy Teething Bling láncom, nagyon szerettem hordani akkor is, mikor Ádám volt pici, és most is ideje elővenni, hogy Dani rágcsálhassa.


Babahami oldalán láttam egy másik fajta ékszert, Horgookának hívják. Már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy szeretnék egyet készíteni. Most végre találtam fagolyókat, kicsi fiúk elaludtak, úgyhogy nekiálltam. Egész gyorsan körbe lehet horgolni egy golyót.


Rövidke láncot készítettem sima láncszemekből. A hossza körülbelül 60 cm, erre fűztem fel három golyót, és horgoltam rá még két virágot. Ezek felváltva sorakoznak a láncon.


A golyó mintája:

A sorokat folyamatosan horgoltam, nem zártam le.
1 sor: 6 hamis pálca egy kis hurokba (6)
2 sor: mindegyik pálcába 2 hamispálca (12)
3 sor: 1 hamis pálca, majd a következőbe 2 hamis pálca. Ezt még ötször megismételni (18)
4-7 sor: 18 hamis pálca
8 sor: 1 hamis pálca, majd 2-t összehorgolunk 1 hamis pálcával. Ismételni ötször (12)
Itt beletesszük a fagolyót
9 sor: minden 2 pálcát összehorgolunk egy hamispálcával (6)
Elkötjük.
Kész

Virág mintája:

1 sor: 6 hamis pálca egy kis hurokba (6)
2 sor: Mindegyik előző pálcába (1 hamis pálca, 1 egyráhajtásos félpálca, 1 egyráhajtásos pálca, 1 kétráhajtásos pálca, 1 egyráhajtásos pálca, 1 egyráhajtásos félpálca)
Kész a hat szirom.
Elkötni.


Zoénak szintén van már egy, ha nem több fogacskája, remélem tetszik.

Minden esetre újabb láncot kell horgolnom, Dani nagyon szemezett ezzel.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése