2012. december 18., kedd

A diótörő

Ma 120 éves a diótörő.

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A történet alapját E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje képezi. A mű első koreográfiáját Marius Petipa tervezte. Ősbemutatójára 1892. december 18-án került sor a szentpétervári Marinszkij színházban. A  Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával. (forrás: Wikipédia)


A balettből az én kedvencem a harmadik kép. Ez a karácsonyi ünnep jelenete.

Harmadik kép Helyszín: Stahlbaum tanácsos házának szalonja.

A gyerekek elözönlik a szalont, s örömükben körültáncolják a karácsonyfát. A szülők megilletődötten figyelik őket. Minden gyereknek jut ajándék: a kislányoknak baba, a fiúknak csákó, kard és fapuska. Mindjárt ki is próbálják az új játékokat. A kisfiúk katonás rendben masíroznak, a lánykák pedig körtáncot járnak, karjukban babával. Ezután szembekötősdi következik. Drosselmeyer bácsi Marikát, Stahlbaumék kislányát fogja meg, akinek büntetésből egy kis táncot kell eljárnia, bájos galoppzenére. A felnőttek koccintanak az ünnep tiszteletére, aztán ők is táncra perdülnek. A táncnak Drosselmeyer vet véget, aki varázslónak öltözve bábszínházat szervez a gyermekeknek: a herceg és a gonosz Egérkirály küzdelmét a hercegkisasszonyért. A bábjáték után Drosselmeyer egy kis diótörő-bábut csempész a játékvár alá, meglepetésül. De egyetlen gyermeknek sem kell a nagy szájú, csúf figura. Csak Marika nyúl utána. Drosselmeyer tehát neki ajándékozza. A vendégek elvonulnak, így Drosselmeyer és Marika egyedül marad, majd egy közös tánc után az öreg is távozik. Marika boldogan, gyengéden babusgatja a diótörőbábut. Boldogságát csakhamar Misi zavarja meg, akinek örökösen csínyeken jár az esze: erőszakkal elveszi tőle a játékszert. A dada adja neki vissza. A pityergő Marika újra földerül, karjába veszi a diótörő-bábut, s örömében táncra perdül vele. Misi azonban nem nyugszik, újabb csínyt eszel ki: az egérkirály-bábuval ijeszt rá a kislányra és megint elkaparintja előle a játékot. Most egy másik kisfiú, Feri siet Marika segítségére. De a nagy huzavonában letörik a bábu feje. A visszatérő Drosselmeyer megfeddi a rosszcsont Misit, s visszailleszti a diótörő-bábu fejét. A vendégek visszatérnek és folytatódik az ünnepség, de nem sokáig. Hamarosan mindenki búcsút vesz a házigazdáktól és elvonul, többek között Drosselmeyer is. (forrás: wikipédia)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése